Őrbottyán Intézményközpont Kialakítás

 

Őrbottyán

Intézményközpont Kialakítás

felelős tervező: Várnai Bence

konzulens: Zsigmond László építész

Egy nagyszabású fejlesztéssel állt elő Őrbottyán Önkormányzata. Az összesen közel 200-220 milliárd forintos beruházásban Őrbottyán meglévő és egy új intézményközpont kialakítását írta ki tervező és településkép fejlesztő mérnököknek. Új iskola, tornaterem, sportközpont, kollégium, közösségi tér helyét, elhelyezkedését a meglévő centrumhoz kellett megalkotni. Ismervén László mesterem településképet formáló tehetségét, ideális konzulens volt a feladathoz. Vittem ötleteimet, ő pedig tanácsaival ellátva segítette a tervezést. A pályázat terjedelmes mérete és viszonylag rövid határideje miatt még az utolsó percekben is dolgoztam rajta. Kidolgozott látványtervekre már nem is jutott az időmből, de becsülettel végig rajzolva, egy jól átgondolt és kiforrott tervet töltöttem fel a portálra. Az induló 10 pályázó közül a 2. helyezést sikerült elérnem. (https://epiteszforum.hu/orbottyan) Nagy volt az öröm számomra, ez volt az első sikeres pályázatom, hála mesterem tanításának. Bízom benne, hogy lesz még sikeres együtt dolgozás az Önkormányzat és közöttünk. Ezzel negyedik pályázatomat zártam.